Érdekes dolog, hogy az ember mindig azoktól kapja a legnagyobb pofont akiktől még kiscire sem számítana.
Bár tudjuk, hogy mindig azok tudják a legnagyobb fájdalmat okozni akik közel állnak hozzánk.
Miért mindig azok bántanak minket akiknek segítünk?
Miért bántjuk mindig azt aki segít nekünk?
Ez egy örök megmagyarázhatatlan dolog. A megfejtés talán abban lehet, hogy az emberben benne van egyfajta érzés konokság, hogy neki ugyan nem kell alamizsna, akárhogyan is adják, akárki is. És akárhogy is de szégyen érzése van minden segítő kéz elfogadásában. És hát miként ne tudná magát e szégyenből kikalimpálni ha nem úgy, hogy a segítő kezet eltöri.
Vagy legalábbis jó méretest csap rá, hogy az a kéz ne nagyon akarjon visszalengedezni, adacta teszi, hogy kösz a segítséged de már a saját lábamon állok. Már nincs többé szükségem rád.
Már nincs többé szükségem rád….
Pedig lesz…bizony gyakran lesz még szüksége arra kézre, és a kéz néha még nyakig gipszben is újra nyúl felé.
És ő gyakran pofátlanul, bocsánatkérés nélkül, vissza somfordálva, hízelegve, körülcukrozva kihasználja, hogy van aki VAN!
Egyszer majd nagy pofára esés lesz ha már nem lesz! Pedig akkor lesz igazán csak szüksége rá, hogy legyen.
Bár tudjuk, hogy mindig azok tudják a legnagyobb fájdalmat okozni akik közel állnak hozzánk.
Miért mindig azok bántanak minket akiknek segítünk?
Miért bántjuk mindig azt aki segít nekünk?
Ez egy örök megmagyarázhatatlan dolog. A megfejtés talán abban lehet, hogy az emberben benne van egyfajta érzés konokság, hogy neki ugyan nem kell alamizsna, akárhogyan is adják, akárki is. És akárhogy is de szégyen érzése van minden segítő kéz elfogadásában. És hát miként ne tudná magát e szégyenből kikalimpálni ha nem úgy, hogy a segítő kezet eltöri.
Vagy legalábbis jó méretest csap rá, hogy az a kéz ne nagyon akarjon visszalengedezni, adacta teszi, hogy kösz a segítséged de már a saját lábamon állok. Már nincs többé szükségem rád.
Már nincs többé szükségem rád….
Pedig lesz…bizony gyakran lesz még szüksége arra kézre, és a kéz néha még nyakig gipszben is újra nyúl felé.
És ő gyakran pofátlanul, bocsánatkérés nélkül, vissza somfordálva, hízelegve, körülcukrozva kihasználja, hogy van aki VAN!
Egyszer majd nagy pofára esés lesz ha már nem lesz! Pedig akkor lesz igazán csak szüksége rá, hogy legyen.
De nem lesz!
Az mindkettőjüknek fájni fog. De az egyiknek megint jobban.
Az mindkettőjüknek fájni fog. De az egyiknek megint jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése