Remény, надежда, Hope, Hoffnung, Esperanza, Spera...

A remény egy aljas baktérium.
Egészen pici gyermekkorunkban fertőz meg minket vele az élet. Néha úgy érezzük mintha kipusztult volna belőlünk. De nem. Mikor legkevésbé számítunk rá akkor újra támad. Mikor a legnagyobb szükségünk lenne az egészséges tisztán látásunkra, mi folyvást lázas reménykedésbe fogunk. Mert a remény egy olyan fényes elérhetetlen dolog mint a csillagok … látjuk őket, kívánjuk megérinteni...kívánjuk, hogy szívünk sajdul bele... persze legbelül, mélyen tudjuk... sohasem érinthetjük meg azokat a fényes, csillogó gáz gömböket... de reménykedünk, s amíg reménykedünk fájni is fog. „Ha elvennék tőlünk mindazt ami fájdalmat okoz, mi maradna?” a maró fájdalom a lába nyomában…és ... és annak a reménye..., hogy egyszer talán szerencsénk lesz, és felejteni tudunk.