A napokban a metrón utaztam. A Népstadionnál/Stadionoknál felszállt egy öreg bácsika. Valószínűleg az utcán árult virágokat, mert sok apró csokor volt a kezében. Leült az egyik ajtóhoz közel eső székre, és nézett végig ráncrabságban szemeivel az embereken. Mély szomorúság és fáradtság volt a tekintetében.
Az egyik, vele szemben ülő idősebb nő elkezdett kotorászni a táskájában, és némi apró pénzt vitt oda neki. Ezt látva a mellette ülő utas is ugyanígy tett. Én is. Aztán a negyedik, ötödik…és így tovább. Körülbelül úgy 15-20-an ülhettünk ebben a kocsiban, de mire a Blahához értünk szinte mindenkinek a tárcájából előkerült pár mellőzhető forint.
Engem is meglepett ez az egész dolog. A bácsit még inkább. Nem győzködött köszönetet mondani.
Elcsomagolta a kis táskájába a kapott vagyont, majd ült tovább hatalmas súlyos csomagokkal a lelkében, de a szemében már nem azt az életfáradt nyomorúságot láttam mint akkor amikor felszállt, hanem azt, hogy „És mégis van az emberekben jó akarat.”
3 megjegyzés:
Igen. Nagyon jó érzés adni. Sőt. Odaadni mindent, hiszen majd lesz.
Aztán kezdődhet ismét.
A gond csak ott van, hogy akinek már mind a két zsebe tele, annak nem fér bele a keze....
Újra nézem a képet. Gondolom te fotóztad, mert élő a kép. Ezt a nénikét én is látom nap mint nap, de a Váci utcában is (a túlvégén), meg az Andrássy úton is.
???
Nem járunk egy helyre, vagy ez az álruhája.
Végtelen őszinteséggel sajnálom az olyan embereket akinek az a legnagyobb problémája, hogy annyira tele van mind két zsebe, hogy nem tudja zsebre tenni a kezét.
...
Igen én fotóztam, és kreáltam képet.
Ezt a jelenetet a Lánchídon kaptam el, lehet, hogy a rossz időre való tekintettel az ALANY áttette székhelyét valami kevésbé szellős területre. Ettől függetlenül még járhatunk egy helyre, sőt még az is lehet, hogy ez a néni Mátyás király legmodernebb álruhája...
Megjegyzés küldése