Többek között az akna fedelekre való nem rálépés, hajózás, repülés lengőfolyosók, gangok, teraszok és a hidak kóros kerülése, mindez természetesen tökéletesen, zökkenő mentesen bepasszintva jártamba-keltembe.
Megesik azonban, hogy egy-egy híd nem elkerülhető, nem kihagyható.
Ez esett meg legutóbbi kirándulásomon is.
Rájöttem, hogy a hidak nem csak az egyik oldalról a másikra való átjutásra születtek.
Sokkal inkább arra, hogy legyőzzük őket, az alattuk elterülő mélységet, s nem utolsó sorban félelmeinket, önmagunkat.
Én most legyőztem magam. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez után remegés nélkül megyek át mindenféle összetákolt lengőfolyosón, fahídon, kiállok a 10. emeleti teraszra nézelődni, vagy célba veszem a város összes hídját, és oda-vissza megjárom mindet egy nap alatt. De elmondhatom, hogy megtettem. S bár tudom, hogyha ez a híd itthon lett volna, akkor nincsen semmi ami az A oldalon levert gyökereimet ki szedi a betonpillérből,és lépésre késztet, de akkor, ott átmentem.
Ha csak egy rövid időre is, de legyőztem önmagam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése