Megszoksz vagy megszöksz?!

Ma felháborodtam. Akik ismernek közelebbről most megkérdeznék TE?! MIKOR NEM?! :) Hihetetlen igazságérzetem buzgó mócsingként duruzsolja ki magából a felháborodás minden morzsáját. És próbál ki állni magam illetve mások mellett kisebb nagyobb sikerrel. Legtöbbször persze hiába bírok minden igazsággal és joggal akkor is alul maradok ebben a kapitalista fél bürökrata (maga felé vízet hajtó malmu )rendszerben. Most a jogaim és kötelezettségeim bírásának lélektani határát csiszolta meg a néhány elmúlt évem. Erről néhány szóban. Csak csendben.

A jog fogalmát két értelemben használhatjuk, én most speciel az egyikről ejtenék egy-két szót, mégpedig azt amely jelenti a jogosultságot, az alanyi jogot (facultas agendi), tehát azt, hogy bizonyos személynek cselekvési lehetősége van.(Itt most nem mennék bele kigyalulni, hogy mit is rejt magában az, hogy 'bizonyos személyeknek', túl rövid itt a hely, hogy kifejtsem kinek miért van avagy nincsen, mitől jogképes vagy cselekvőképes. Önnön magamat a jogot jogosan jogképességem teljes tudatában gyakorlók közé teszem. (illetve tenném!) Jogosan. )
Visszatérve az előbbi deffinicióhoz ahol is kiemelném a legszebb és leglényegretörőbb részt, mégpedig, hogy "Lehetősége van". Szerintem ebben a meghatározásban ez itt a kiskapu. Ahogy minden törvényt ezt is azért alakították úgy ahogy, hogy kiskaput lehessen nyitni rajta. Itt bizony a lehetősége van foglalja magába. Bár lehet, hogy úgy kéne írni, hogy lehetősége lehet...

"A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg és a halállal szűnik meg." (alapesetben) Tulajdonképpen törvényadta alanyi jogom van minden jogomat gyakorolni. Amíg nem teszek olyat ami miatt megvonódik tőlem ez a jogom (is). Mind a magánéletben, mind a munkában, az életben jogom van az emberi méltósághoz. És annak megtartásához. És elviselni, hogy vannak kötelezettségeim amiket kötelező vagyok betartani. Persze, az, hogy alanyi jogom jogaimmal élni előássa azt a kis bakit, hogy a velem szemben álló félnek is lennének kötelezettségei, amiket illene betartani.
De mint tudjuk ez gyakran nem így van. Ilyenkor lép elő a legszebb jogom, mégpedig, hogy jogomban áll hallgatni.
Avagy megszoksz vagy megszöksz.
Mi meg szokunk..és gyakorta szo*unk. És nyeljuk le magunkban, hogy nekünk is vannak/lennének jogaink, és csak viseljük mások jogait. Mert nincs más. Mert kis csavaranyák vagyunk holmi hatalmas gépezetben, ami igaz, ezek nélkül a kis alkatrészek nélkül nem működne, de mindig lesznek friss és új darabok akiket ki lehet zsigerelni. És gyakorolni rajtuk istenadta jogaikat.
Nekem jogom van annyit és úgy dolgozni ahogy azt elvárják tőlem, és elviselhetem, hogy megszólnak, illetve akár ki is rúghatnak amiatt mert adott esetben felveszek egy telefont, mert nincs időm kiállni a munkából, és emelett elvégzem a feladatom, de arról nem beszél senki, hogy ugyanott eszem meg néhány óra lefolyása alatt az ebédemet mert arra nincs időm és LEHETŐSÉGEM hogy ebedelni félre üljek 10 percre. Nem. Ez nem szúrja a szemét senkinek. Ezekszerint a halállal elvett jogképességem egyes esetekben már akkor bekövetkezik, ha aláírom a munkaszerződésem? Akkor kétszer halunk meg? Még szerencse, hogy jogom van meghalni. És bár ezzel is olykor mások élnek, megnyugtat a tudat, hogy előbb vagy utóbb én (legalábbis jobb esetben ebben a jogtalanságban elfáradt szervezetemmel)dönthetek afelől, hogy élek e ezzel a felmentő jogommal. De addig is biztosan jogom van hallgatni, és elviselni, és dolgozni, és....

És persze tudom váltani kell, amilyenképpen lehet...de erről majd máskor. Most ez nyomta a lelkem. Ez kívánkozott ki!
...és mert jogom van írni éltem vele...