Őrült nyarak

Emlékszel régen… milyen őrült nyarak voltak…

Hőgutában ültünk az utolsó órákon, nagy, díszes betűkkel rajzoltuk a táblára ! ..ó! ...ió! …ció! ...áció! Órák után szaladtunk a focipályára, szinte folyt az aszfalt a lábunk alatt olyan meleg volt minden nap, s mi rúgtuk a bőrt míg a hold ránk nem kacsintott…sőt… olykor még akkor is… néha csak az vette kedvünk ha a pálya körül lakók ránk rivalltak „ elég lesz már mára”.  A vak sötétben bújócskáztunk, tiltott helyekre másztunk fel, be, le… csak mert fiatalok voltunk… csak mert jó volt… csak… mert jött a nyár.És a nyár jött, megállíthatatlanul. Hőséget, vidámságot hozott. Hajnalban keltünk, hogy minél hamarabb bányatóba ugráljunk, vagy a strandra kiérjünk, lakótelepen, pályán, téren, utcán, parkban játszottunk, játszottunk…játszottunk. Mintha mi sohse unatkoztunk volna.

Neked volt az első telefonod… össze csukhatós …. a maga idejében… a legmenőbb… lehoztad a térre, körbe adtad, megmutattad, hogy egy kicsit mindenkié legyen. És, mint mindenünk, amink volt, mindig mindenkié volt. Mert ott voltunk együtt-egymásnak, karnyújtásnyira… ölelésnyire… ott voltunk ha kellett. Szavakkal, tettekkel támogattuk egymást, nem like-okkal és megosztásokkal. Órák hosszat beszélgettünk, csapatosan ettünk meg egy zacskó chipset, és egy focicsapatnyian osztoztunk egy 2 literes üdítőn azon vitatkozva, ki nem akarja az utolsó kortyot. Mintha egy család lettünk volna.

Bevackoltuk magunkat valakihez, szólt a zene, összetekeredve feküdtünk a kétszemélyes matracon kilencen, azt sem tudtuk ki hol kezdődik, hol végződik, és egyszerű szóláncot játszottunk, míg a szomszéd utcában a kakas pirkadatot nem kukorékolt. Felnyaláboltuk a bandát és a labdát a pályára vettük az irányt és a tűző napon szinte lélekvesztésig ment a játék… mintha mi sohse fáradtunk volna el.

Két pofára zabáltuk a cseresznyét a kerítés tetején. Éretlen almát, barackot, szedret ettünk mosatlanul. A nyári záporokban kosárlabdáztunk, beleszaladtunk a parkokban lévő szökőkutakba. Minden erőnkkel meghajtottuk a bringát  a lejtőn, és a patak partján nyomott el az álom. Mintha mi halhatatlanok lettünk volna.

Azóta az utcát átnevezték, a pályát lebontották, az értékeket megváltoztatták, és a nyarak… nos … azok az igazi nyarak elvesztek. Mintha... soha nem is léteztünk volna…